Versben sem, nemhogy interjúban (2008)
Lelki potencianövelő (2007)
Versben sem, nemhogy interjúban
Nagy Farkas Dudás Erika interjúja
Chopin szól, és Rilkét olvasok, pihenésképp. Danyi Zoltán műveit kellene inkább, ha már vele folytatjuk az ügyetlen gépi beszélgetést, de éppen előle menekülök. Nincs ember, akit nehezebb szóra bírni, mint őt! Néhány éve egy nyár ment rá az „Aki a szelídgesztenyéről írt éneket” című szövegelésünkre, és soha többet, mondtam akkor. Aztán itt van megint, nem hogy röpke hét alatt két díjat kapott, nem azért faggatnám, különben is, írásai, versei által mindig megközelíthető a szerző. Ugyanakkor a művek álarcok is, tudom. És nem is az írásairól akarnék válaszokat: másról, hogy mit gondol erről-arról, a homályos tükrön egy tenyérnyi rést fényesíteni bár, ahol magunkra is láthatunk mi, akik olvassuk, és akár ő is. Mersz kérdése. Mivel nincs mód személyes találkozóra, gépen át levelezve öljük egymást, oda és vissza. Ez már önkínzás, a másik gyötrése, írom neki. Zoltánon nincs fogás, kisiklik, sehogy sem akar azzá alakulni az e-mailes beszélgetés, amivé terveztem.
Lelki potencianövelő
Danyi Zoltánnal Sütő Zsolt beszélget
A magyar fejekben - egyre inkább úgy tűnik - nagy zavar uralkodik, aminek egyrészt szellemi, másrészt lélektani okai lehetnek. A szellemit egyszerűbb megérteni: a magyarok ideológiailag túlterheltté váltak az elmúlt évtizedekben, ezért nem tudják már, hogy miről mit gondoljanak. Ha viszont valakinek egységes, sőt egy egészen tágas, távlatos képe van a dolgok állásáról, és ez ráadásul egy mély erkölcsi tartással párosul, az meglehetősen bosszantja őket. Nem is értik igazán, ezért egyszerűbb szitokszókkal illetni, mintsem átgondolni.
Vissza az oldal tetejére
Vissza a főoldalra
Kapcsolat
Linkek
