Átírás: tintafekete mágia (Krasznahorkai
László: Háború
és háború)
Kyotóban tavasz (Krasznahorkai László: Északról
hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó)
Rövid
értekezés, a legfőképpen arról, hogy miért nem fogja
a vajdasági költő soha megírni a végtelenített verset, és miért nem fogja
megírni kiváltképp amiatt, hogy ott született, ahol éppen született
Átírás: tintafekete mágia
(Krasznahorkai László: Háború és háború)
Krasznahorkai László Háború és háború című regénye nem éppen veszélytelen utazásra invitálja az olvasót. A főhős, dr. Korim György levéltáros a negyvenedik születésnapján rádöbben, hogy nem érti a körülötte zajló világot. A valóság egyetlen pillanat alatt ijesztően bonyolulttá válik a számára, a világ megszokott egyhangúságát szorongató, kibogozhatatlan rejtély váltja fel. A meghasonlásnak (vagy megzavarodásnak) ez a sötét, kétségbeejtő pillanata jelenti az utazás kezdetét, az utazásét, amely a régi korok szakrális beavatásával válik rokon jellegűvé, hiszen végső célja nem más, mint a világ elveszett értelmének a felkutatása. Korimot Hermész görög isten vezeti ezen az úton, benne találja meg Korim a maga elvezérlő istenét. Hermész ugyanis hírnök, vezető, de amellett rejtélyes, megfoghatatlan, sötét úr is, az éjszakai utak istene, aki megmutatja a törvények viszonylagos voltát, a világ bonyolultságát. Hermész a folytonos átalakulást jelképezi, illanó lénye tagadja az önazonosságot, felforgatja az oksági láncok rendjét, feloldja a térbeli és az időbeli határokat, korlátokat; így a megszokott összefüggések Hermész által titokzatossá válnak.
Kyotóban tavasz
(Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak,
Keletről folyó)
"Amit az ember imaginációjába helyez, azzá
alakul."
(Hamvas B.: Mágia szutra)
Meghökkentőnek tűnhet a következő bejelentés, noha nem szeretne az lenni: olyan könyvről lesz szó, melyet nem lehet kétszer elolvasni. Ennek ellenére az olvasó mást sem akar, mint másodszor is elolvasni, sőt harmadszor is, negyedszer is, újra meg újra. Pedig Krasznahorkai László könyvének a mottója (helyesebben a könyv tengelye, a könyv köldöke, a könyv szíve) a következő mondat: "Senki nem látta kétszer."
Rövid értekezés,
a legfőképpen arról, hogy miért nem fogja a vajdasági költő soha megírni a végtelenített verset, és miért nem fogja megírni kiváltképp amiatt, hogy ott született, ahol éppen született
Vissza az oldal tetejére
Vissza a főoldalra
Kapcsolat
Linkek