Hámozó
Csontig hideg
A vállak és homlokok
Gorenje
Ahol sűrűn érintjük
Hámozó
Mint gyalogút mélyül. Nincs
tűzőgép, mely egybefogná.
Pengényi acél a szívben.
Díszek nélkül ‒
Csontig hideg
Nem akartam mást, csak mutatni a csillagokat,
a felfeszített eget, amikor a legtisztább, legfényesebb.
Minek mutatom,
és ugyan mit kellene rajta néznie.
A vállak és homlokok
A vállak és homlokok, a térdek
és cipők nyomai ott vannak még
a macskakövön, a csatornanyílás
rácsán és az útpadka sarkán, ahová
dőltek, és ahol sokáig csak hevertek,
mozdulatlanul és egyre hűvösebben,
míg a páncélosok körbe nem zárták
a piacteret, hogy a háztetőket
megtisztítsák az orvlövészektől.
(Végül a testeket is eltakarították
persze, csupán a foltjaik maradtak
az utcakövön, mint ráncok egy lepedőn,
ölelkezés után.)
Gorenje
Már az ajtóban egymásnak estek,
alig jutottak el a konyháig,
övet bontanak, sliccet húznak
a türelmetlen ujjak, körbefonják,
és a hűtőszekrény ajtaján
egyre lejjebb csúszik a mágnes.
„Gorenje” annyi mint izzás.
Ahol sűrűn érintjük
Ahol sűrűn érintjük őket, tárgyaink
fényesre kopnak. Nyomot hagyunk
a párnán, a székek ülőkéjén, mintha
súlyunk volna.
Mintha volnánk.
(Jön, jön, jön…
…a 2012-es könyvhéten.)
Vissza az oldal tetejére
Vissza a főoldalra
Kapcsolat
Linkek